Válság

Válság

„Az utóbbi négy évben Száthy szinte alig jutott haza. Az öreg orvosok helyett valahogy nem jöttek fiatalok. Az orvosszakma nem volt már vonzó. Mióta a korszerű diagnosztikai állomások a városokban úgy elszaporodtak, mint a bankautomaták, abban az időben, mikor még létezett a készpénz, és az a generáció, akiknek a tagjai még zömmel idegenkedtek a robot-doktoroktól egyre fogyott, kevesebb orvosra is volt szükség. Ez a keresletcsökkenés azonban drámaian hatott a kínálatra és éppen az az átmeneti állapot tombolt, amikor még túl sok embernek lett volna szüksége a hagyományos értelemben vett orvosi segítségre, viszont egy fiatal pályakezdő számára már nem volt értelmezhető perspektíva az orvosi pályában. Senki nem akart évekig tanulni egy olyan szakmát, amiről minden előrejelzés azt jósolta, hogy maximum egy, esetleg két évtizedig van még relevanciája. Az emberek már most is inkább hetente beültek az orvosi fülkékbe és megcsinálták azt a néhány apró változtatást, amit az algoritmus kikalkulált nekik.

Mivel a rendszer azt is meg tudta becsülni, mikor várható, hogy újabb változtatásra lesz szükség, szinte hiba nélkül gardírozta azok egészségét, akik pontosan betartották az utasításokat. Az orvosi ügyeletek már szinte csak a balesetekkel foglalkoztak, de ott is elég volt egy technikus, meg néhány betegirányító, mert a többi fázis, az azonosítástól a diagnózison, a beavatkozásokon és a kontrollvizsgálatokon keresztül egészen a folyamat lezárásáig kizárólag az MI által irányított korszerű orvosi robotok munkája volt. A Száthy által végzett munka és a központi kórházhoz hasonló intézmények kihaló félben voltak, így az utóbbi években egyre kevesebb fejlesztés érkezett hozzájuk, sőt, két éve még a karbantartási keretet is elvették.

– Nem mész ma dolgozni? – kérdezte Herátys Száthyt, aki szokásával szemben hétkor még az ágyban olvasgatott.
– Később megyek be. Semmi értelme korábban odamennem, mert ma biztosan egyetlen robot sem fog dolgozni. Végre megérkeztek a karbantartók és most egyszerre akarnak minden karbantartási feladatot elvégezni a gépeken. Azt hiszem délelőtt csak útban lennék.
– Meddig tud még működni az a kórház? – kérdezte Herátys aggódva.
– Nem tudom pontosan. Van rá esély, hogy akár ma lesz az utolsó nap, ha a technikusok olyan hibát találnak, amit nem tudnak egy nap alatt elhárítani.
– Hogy? De hát nem azért mennek oda, hogy rendbe tegyék a gépeket?
– Nem feltétlen. Az igazgatónak csak egy napra sikerült kierőszakolnia a technikusi gárdát. Holnap már folytatniuk kell a munkát az új katonai bázison, ahol a védelmi rendszer kialakításán dolgoznak.
– De, hát mitől, vagy kitől akarjuk magunkat megvédeni?
Száthy letette a könyvét és beletúrt Herátys ritkás hajába.
– Te merre jársz mostanában? Másról sem szólnak a hírek, mint a déli válságról.”