Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntünk a Mesélő Kiadó honlapján. A kiadónk létrejötte maga is egy mesébe illő történet.
Valahol ott kezdődött, hogy egy sokgyerekes apuka gondolt egyet és elkezdte leírni a gyerekeinek sok éven át mesélt meséit, aztán megkérte a lányát, hogy fessen a könyvekhez illusztrációkat. De ebből még nem lett volna kiadó, jó eséllyel könyv sem, ha nem találkozott volna egy számára teljesen ismeretlen emberrel, aki szerint neki az írás nem csak egy kedvtelés, hanem az életfeladata is. Ez az ismeretlen aztán ajánlott neki egy másik ismeretlen valakit, akinek megtetszettek a mesék. Ez a valaki úgy érezte, neki is dolga van ezekkel a történetekkel és munkáját, idejét és pénzét adta, hogy minél több emberhez eljussanak a mesék és a felnőtteknek írott történetek, mert közben kiderült, hogy az apuka nem csak gyerekeknek ír, hanem felnőtteknek is. Ezekből a véletlennek tűnő találkozásokból végül egy év egyeztetés és tervezés és gondos előkészítő munka után megszületett a Mesélő Kiadó, amelyben két üzlettárs, Facskó Ágnes és Turba Attila arra szövetkeztek, hogy gyerekeknek és felnőtteknek adjanak valamit, amire szerintük ma nagy szüksége van a világnak.
Mi vagyunk ez a két üzlettárs. Hogy szerintünk mire van szüksége a világnak? Nos, talán egy kicsit nagyképűen hangzik ez a kérdés, mert azt sugallhatja, hogy ezt mi tudjuk igazán. Szó sincs róla. Csupán arról van szó, hogy mi gondolunk valamit, hiszünk valamiben és eldöntöttük, hogy időt, pénzt, energiát és hitet teszünk bele, hogy a szerintünk fontos üzenetek eljuthassanak azokhoz, akik nyitottak rá. Ezeket az üzeneteket hordozzák a mesék és a felnőtteknek szóló könyvek, amelyeket a Mesélő Kiadón keresztül elérhet a nagyközönség. Hogy mik ezek az üzenetek? Röviden talán ennyit:
Ma abban szinte mindenki egyetért, hogy az emberi társadalmak és a természeti környezetünk kapcsolatában egyre gyakrabban szembesülünk olyan kihívásokkal, amelyeket ma már nyugodtan nevezhetünk válságjelenségeknek. A válságok mindig is kapui voltak az újnak, de nem mindegy, hogyan megyünk át ezeken a kapukon. A mesék és felnőtteknek szóló történetek és egyben a Mesélő Kiadó küldetése az, hogy ebben az intenzív kihívásokkal teli korban segítséget adjon a gondolkodó, fejlődni, jobbítani akaró embereknek épségben áthaladni ezeken a kapukon. Bízunk benne, hogy minél több olyan szerzőre találunk rá, akikkel együttműködve tölthetjük be a küldetésünket. De mit sem érnek a könyvek olvasók nélkül! Ezért örülünk különösen Neked, kedves látogató!
Gyere és böngéssz a folyamatosan bővülő tartalmaink között, s ha kedvedre valót találsz, vidd magaddal és ajánld másoknak is!
Könyvajánló
Turba Attila: Zöld fülű Manócska és barátai
Ezzel a kötettel egy különleges könyvsorozat indul útjára. Zöld Fülű Manócska a gyerekeimmel töltött estéimet kísérte végig, mintegy 15 éven keresztül a családi összebújós mesélések alkalmával. A meséket a gyerekekkel együtt szövögettük. Bővelkednek a napi események feldolgozását segítő fordulatokban. Találhattok rövid képszerű leírásokat, amelyek összekötik a gyermeki és a felnőtt leket a csodálatos természettel. De ha jól odafigyelünk, megjelnnek itt-ott az emberlét nagy kérdéseire gyerekként is befogadható válaszok.
A könyvben található mesék összefüggő szövetet alkotnak, egymás után, sorban érdemes haladni velük, hogy az olvasó és hallgató egyre mélyebb barátságot kössön a hatalmas kerekerdő lakóival és mindazokkal, akikkel Manócskáék találkoznak. Egy-egy mese éppen elegendő az esti elalvás előtt. Ha így olvassátok, sokáig kitarthat a könyv és reményeim szerint sok meghitt és örömteli estét hoz majd felnőttnek és gyereknek egyaránt. Persze, ha valaki „túl” izgalmasnak találja, nagyobb falatokat is fogyaszthat belőle, mert hamarosan jön még három könyv, amelyekben folytatódnak a kalandok.
A könyv illusztrációi önálló művészi értéket képviselő akvarell képek, amelyeket az első mesehallgató festett. A képeket egyszerre ihlették a leírt történetek és azok a régi összebújós esték, amikor még a ma már felnőtt illusztrátorunk kisgyerekként hallgatta Manócska történeteit. Gyertek velünk, olvassátok, hallgassátok a történeteket és közben engedjétek szabadon a fantáziátokat, képzeletetekkel merüljetek el a könyv illusztrációiban!
/T.A./
Küldje el üzenetét!
Navigáció
Mesélő Találkozók
Könyveink
Kövessen Facebookon, Instagrammon
Kapcsolat
Mesélő Kft.
Turba Attila – szerző
Facskó Ágnes – tulajdonos
Telefonszám mobilon egy érintéssel hívható!