A három ok, három készség kialakulásával függ össze a gyerekek esetében. És bizony három többlet energiát igénylő feladattal, ami a szülőre hárul. Ezeket persze nem szoktuk végig gondolni, amikor arról van szó, meséljünk, vagy jobb esetben a gyerek olvasson, rosszabb esetben a képernyőre bízzuk inkább a jövőnk zálogait. Ma egyre jobban értékelem édesanyám ötven évvel ezelőtti hozzáállását. Kisgyerekkoromban, egészen 7-8 éves koromig, vég nélküli mesedélutánokat és estéket tartottunk. Édesanyám soha nem mondott nemet, ha azt kértem tőle, hogy meséljen. Persze volt, hogy megállapodtunk, ezt és ezt még elvégzi és utána mesél, de ezt a megállapodást mindig betartotta. Mikor nekem is gyerekeim lettek, akkor értettem csak igazán meg, mekkora hőstett volt ez a részéről.
A szülői léttel annyi nehézség és kihívás jár, hogy sokunknak az a kérdés, hogy olvassunk-e, a már esetleg olvasni is tudó gyereknek, a legkisebb gondunknál is kisebb. Hogy mégis elgondolkodj rajta, kedves kisgyerekes szülő, lássuk először a legfontosabb okokat, amiért megéri az energiabefektetés.
Legalább három ok a mesélésre, ez a három ok a figyelem, a kreativitás és a bizalom.
1. Figyelem
Ki ne szeretné, ha a gyermeke képes lenne a tartós, elmélyült figyelemre? És ez nem csak olyankor érdekes, amikor a „Figyelsz rám egyáltalán?” kritikus élethelyzeteiben őrlődünk. Az elmélyült, tartós figyelem képessége a tanulásban, az alkotásban és az emberi kapcsolatokban elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az emberek sikeresnek és boldognak érezhessék magukat. Amikor a felnőtt olvas a gyereknek, a kicsi egy különleges figyelmi térbe kap meghívást.
A felnőtt figyel arra, amit olvas: szemét egy pontra szegezi, testtartása a fókuszáltságot formálja meg, hangszíne megváltozik, egy mélyebb tónus jelzi, hogy most nem a külvilággal van elfoglalva, hanem valami egészen mással, valami fontossal, valami érdekessel. A gyerek ezeket a jelzéseket érzékeli és a figyelmét igyekszik odakoncentrálni, ahol ezt a fontos és érdekes dolgot sejti. Ezen kívül a gyerek utánoz. Utánozza a felnőtt szemmozgását, a testtartását, aztán megnyugszik és anélkül tartja fenn a fókuszált figyelmét, hogy különösebb erőfeszítéseket kellene tennie ezért. Olyan ez, mint, amikor a kétkerekű biciklibe hátulról beledugnak egy botot és a gyerek figyelme megszabadul végre a folytonos erőlködéstől, s helyette a jobb agyféltekére bízza magát, amelynek valódi képessége az a fókuszált, elmélyült figyelem, ami nélkül bizonyos dolgokat nem lehet megtanulni.
Ha valaki biciklizés közben folyton arra kell, hogy figyeljen, mit csinál a lába, vagy a keze, képtelen lesz bekerülni abba a figyelmi állapotba, amelyben az utat figyeli és a biciklizés már megy magától.
Az a gyerek, amelyik nem tanul meg figyelni erőlködés nélkül, nagy nehézségekkel találja szembe magát, legkésőbb az iskola első napjaiban. Pedig milyen egyszerűen meg lehet szerezni ezt a figyelmi képességet! Nem kell más hozzá, csak egy felnőtt, aki hajlandó időt szánni arra, hogy meséljen a gyereknek. A felnőtt számára talán rémisztő, hogy ez a képesség nem alakul ki egy-két alkalommal, így a gyakorlás több időt vesz igénybe, de ha belegondolunk, hogy néhány évnyi, napi félóra gyakorlással olyan alapkészséghez juttathatjuk a csemeténket, amit utána még 70-80 évig használhat, talán nem is tűnik olyan nagy dolognak. Nem beszélve arról, hogy a felnőttnek is jár néha egy kis pihenő a dolgos napok taposómalmában, s ezek az idők kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy kiszakadjunk kicsit a hajtásból.
2. Kreativitás
Máris hallom a felháborodott kérdést. „Ugyan már, hogy lenne kreatívabb attól a gyerek, hogy nem csinál semmit?” Ha az előbb jól figyelt valaki, akkor máris gyanút foghat. Mesehallgatás közben valóban nem csinál a gyerek semmit? Dehogynem! Kőkeményen gyakorlatoztatja a figyelmét, csak éppen közben még jól is érzi magát. De mitől lesz kreatívabb? Nos, a kérdés jogos, de nem olyan bonyolult. A kreativitás elsősorban a jó képzelőerőre épül. Az igazán kreatív embernek el kell tudnia képzelni dolgokat, mielőtt a megvalósításba belekezd. Éppen ez a képesség, a gazdag fantázia adja meg számára azt a magabiztosságot, amivel bármibe bele mer kezdeni, mert tudja, hogy amit elképzelt, az megvalósítható. A mesehallgató gyerek csak látszólag passzív. Figyel. Azt már tudjuk. De emellett, ha egy eszközzel megmutathatnánk, mi megy végbe a képzeletében, igencsak megdöbbennénk.
A mesélés közben csendben ücsörgő, vagy heverésző apróság belső világában úgy pörögnek a képek, hogy azt a legütősebb videóklip készítői is megirigyelnék. Csakhogy, míg egy vetített képi világnak meg vannak a befogadhatósági határai és a készítők nagyjából tudják, hogy az emberi agy másodpercenként hány képkockaváltást tud még feldolgozni, addig a belső képek áramlása határtalan.
A saját fantáziánk képeit mindig tudjuk követni, mert a sebességet mi magunk szabályozzuk. Ez a képesség a valódi kreativitás alapja, de ehhez is gyakorlásra van szükség. Kisgyermekkorban a legjobb módja a saját fantázia kigyakorlásának a mesehallgatás. Itt tanul meg a gyerek belső képeket alkotni. A külső álló vagy mozgó képek nézegetése már egy másik szint, a feldolgozás szintje. De, aki nem tud képeket alkotni, az nem tanul meg igazán képeket feldolgozni sem. A sorrend nem megfordítható! A képalkotás és a képek feldolgozása, egymásra épülnek! Amikor az a kérdés, a kisgyereknek mesélj, vagy odaültesd a képernyő elé, akkor arról döntesz, kreatív ember váljon-e belőle, vagy egy zombi?! Inkább mesélj! Szerintem megéri!
3. Bizalom
Ezen a pontos az előző két képesség összeér. Sem figyelem, sem kreativitás nem létezhet bizalom nélkül. A figyelem és a kreativitás elsősorban mentális képességek, míg a bizalom ennél jóval több. A bizalom lelki-szellemi készség. A kisgyerek bizalma csakis egyfajta tartós biztonságérzetből virágzik ki. Ha egy felnőtt azt hallja, „Bízz bennem!” hajlamos rögtön mérlegelni. Megvizsgálja, ki mondta, miért mondta, mikor mondta, s a tapasztalatait összevetve dönt arról, hogy bízik-e. Ha így tesz, legtöbbször csalódik, mert a bizalom nem racionális képesség. A bizalmat nem lehet tanulni.
A bizalom, olyasmi, mint egy bankszámla, amire gyűjtjük a pénzt, aztán költünk belőle, s ha fogyni kezd, igyekszünk újra feltölteni. A bizalom-bankszámlánkat is így használjuk. A gyerek egy számunkra, elképzelhetetlen nagy kontóval érkezik a világba, de a felnőttek környezetében gyorsan kopik a számla, mivel csupa olyan dologgal kell őket szembesíteni, amelyek hatására meginog az ősbizalom.
Az anyagi világban érdekek mentén ütközünk, még az újszülött gyerekkel is. „Most mást kell csinálnom, nem tudlak felvenni. Még nincs itt az etetés ideje. Most kell fürdeni, most kell aludni, mert most van itt az ideje stb.” Csupa olyan helyzet, amikor a gyerek bizalma meginog. Ezzel szemben például a meseolvasás, amikor a felnőtt a gyereknek adja az idejét és a figyelmét, s még mindez egy kellemes összebújással is párosul, amellett, hogy fejleszti a kicsi figyelmét és kreativitását, bőséges forrásokat biztosít a bizalom-bankszámla feltöltéséhez! Minél vastagabb a bizalombankunk, annál boldogabb életet élhetünk. Talán ezt nem is kell jobban megmagyarázni!
Nem állítom, hogy ezeken túl ne volna még számtalan ok arra, hogy ne engedjünk a kísértésnek, s ne adjuk fel! Hogy fektessünk energiát a közös jövőnkbe ezen a módon is! Ha tudsz még ilyen okokat, vannak érveid a mesélés mellett, írd meg nekünk! Adjunk erőt egymásnak a feladathoz, amellyel különösen hatékonyan formálhatjuk a jövőnket!
Küldje el üzenetét!
Navigáció
Mesélő Találkozók
Könyveink
Kövessen Facebookon, Instagrammon
Kapcsolat
Mesélő Kft.
Turba Attila – szerző
Facskó Ágnes – tulajdonos
Telefonszám mobilon egy érintéssel hívható!
