Turba Attila
A következő szemelvény a
Zöld fülű Manócska és barátai
című kötetből olvasható. Zöld fülű Manócska a hatalmas kerekerő erdei manója, aki miután kijárta a manóiskolát, beköltözött az óriási tölgyfa alatti kuckóba. Manócska a Zöldfülű manók nemzetségének tagja, akik arról híresek, hogy a zöld világra különösen érzékeny a fülük, egyesek szerint még a növények beszédét is képesek meghallani. Ezért küldik őket Manóföldről az erdőkbe szerte a világba, hogy vigyázzák az erdők rendjét.
Az első könyvben Zöldfülű manócska megismerkedik az erdő lakóival, a mindig kíváncsi és önbizalommal teli Mókussal, a kissé körülményes, de jó szándékú Vadkan Vendellel, Vakond komával, a híres Vakond Valdemár leszármazottjával és még számos erdőlakóval. A Templom egere mesél neki az emberekről és elmerészkedik a faluba is, hogy megismerje a kissé kótyagos Pali bácsit, akivel jó barátok lesznek, és aki nagyapjául fogadja Mackó komát. S még sok más kalandon keresztül kísérhetjük a kedves Manót, akinek története a következő kötetben tovább folytatódik!
A gazfickónyelv
„El is indultak és kiérve a nádas sűrűjéből már sokkal kellemesebben is érezték magukat.
– Már csak azt kell megtanulnod, hogy legyél barátságtalan. – mondta Manócska Segít Manónak.
– Miért? – kérdezte csodálkozva Segít Manó.
– Hmm. Mi a terved, mit mondasz majd a koboldoknak? – kérdezte Manócska és fürkész tekintetet vetett Segít Manóra.
– Egyszerű. Azt mondom, “Csodaszép napot barátaim! Eljöttem, hogy segítséget kérjek tőletek egy gonosz varázslat megtöréséhez. Kérlek szépen adjátok ide a dudaorr varázslat ellenszerét, hogy megszabadíthassam egy kedves vadkan barátomat a gonosz tréfám csúf következményétől. Köszönöm előre is, és legyetek olyan jók, siessetek, hogy mielőbb segíthessek rajta!”
– Hmm. Ez szép. – vonta fel a szemöldökét Manócska. – És mit gondolsz? Mit fognak erre felelni a koboldok, akik tényleg koboldok?
Segít Manó kicsit elgondolkozott, aztán szomorúan felelte:
– Hát, hatalmas hahotázásba törnek ki, megdobálnak sárral, aztán fityiszt mutatnak és minden bizonnyal azt mondják: “Abból nem eszel barátocskám! Soha nem fogod megtalálni az ellenszert.” És még ez a jobbik eset. Lehet, hogy adnak valamilyen szert, amivel még nagyobb galibát okozunk majd. – csóválta meg a fejét Segít Manó:
– Igazad van Manócska. Meg kell tanulnom barátságtalan, haszontalan gazfickónyelven. De kitől tudok én ilyesmit tanulni? – kérdezte kétségbeesetten Segít Manó.
Közben megérkeztek az óriási tölgyfához.
– Össze kell fognunk! – mondta Manócska. – Itt az erdőben sajnos, vagy inkább szerencsére nem ismerek olyan gazfickót, akitől tanulhatnál. Nekünk kell úgy tenni, mintha azok lennénk. Tegyünk egy próbát! – javasolta Manócska. – Mindenki találjon ki valami gazfickóságot, amit megtaníthat Segít Manónak!”
További szemelvények a kötetből
Olvasson bele, nyerjen ízelítőt!
Küldje el üzenetét!
Navigáció
Mesélő Találkozók
Könyveink
Kövessen Facebookon, Instagrammon
Kapcsolat
Mesélő Kft.
Turba Attila – szerző
Facskó Ágnes – tulajdonos
Telefonszám mobilon egy érintéssel hívható!