Ébredés

Ébredés

Herátys az utolsó házban lakott a város szélén. Így az ő házából látszott a város és az is, ami a városon kívül volt. A szobája ablakán kinézve a város melletti erdőre látott rá. Látta a dús lomú fákat, hallotta esténként a madarakat elcsendesedni és reggelente felébredni. Ha kinézett a szobája ablakán, mindegy volt, milyen évszakot élt a világ, az a késztetése támadt, hogy kinyissa az ablakot és mélyet szippantson az erdő leheletéből. Szívből vágyott rá, hogy elinduljon és menjen, csak menjen az erdőben és élvezze az erdő ölelését. Mégsem indult el soha. A konyhaablakból a városra látott rá. Feltűnt neki, hogy a láthatár azon az oldalon mindig kicsit homályosabb volt, mint az erdő felé tekintve. Láthatóvá vált a szmog, amiről addig azt gondolta, hogy csak akkor van jelen, ha közvetlen az autók kipufogóját lélegzi be. De mindig jelen volt, mióta ott lakott már tudta.

Esténként végignézett a város rikító fényein, de hiába olvasta a turisztikai kiadványokban, hogy a város büszkeségei a csodálatos esti kivilágított utcák, terek, hidak, fényes cégtáblák, ő semmi szépet nem látott benne. Csak azt érzékelte, hogy attól a sok mesterséges fénytől nem látja éjjel az eget. Szívből vágyott rá, hogy legyen olyan napja, amikor nem megy be a városba. Mégis elindult minden nap. Egy borongós későtavaszi reggelen kinézett a szobája ablakán, hogy erőt merítsen az erdő látványából. Megdermedve látta, hogy az erdő szélén gépek sorakoznak. Teherautók, markolók és olyan forma gépek, amiket favágásra szoktak használni, de még csak elrettentő videókon látott eddig hasonlót. Az első gondolata az volt, hogy biztosan csak megpihentek a gépek sofőrjei, és hamarosan tovább indulnak arra a vidékre, ahol azokat a videókat forgatják.
– Biztosan így lesz – nyugtatta magát és elnézett a gépek fölött az erdőre, ami most is olyan szépen zöldellt, mint más tavaszokon.

Ám ekkor az egyik gépszörny felbődült és elindult az erdő felé. Egy hatalmas kar nyúlt ki az elejéből, aminek a végén óriási fűrész ordított, s a szélső fa alig tíz másodperc múlva hangtalanul eldőlt. A gépek zajától úgy tűnt, mintha a fa egy másik világba dőlne bele, ahonnan csak képeket közvetítenek, de hang nem létezik. Aztán a gépszörny nekiesett az eldőlt fatörzsnek és darabolni kezdte. Néhány perc múlva már a méteres darabokat tologatta végig egy másik gépen, ami lecsupaszította a törzset és a markoló felrakta az egyik teherautó platójára a feldarabolt, megcsonkított halott fatestet. Herátys görcsösen kapaszkodott az ablakpárkányba és legszívesebben lerohant volna a gépekhez. Elképzelte, ahogy felbőszült csatakiáltással ráront a munkásokra és egy kalapáccsal szétveri a fejüket, majd utána a gépeket is apró darabokra töri. Zihálva meredt maga elé és egy darabig nem is látott ki az ablakon, csak a fantáziájában megjelenő vérfürdőt bámulta, majd hirtelen megrázkódott, mert újra felbődült a fűrész és a következő fa is az első sorsára jutott.

Herátys aznap nem ment be a városba. Egész nap ott állt az ablak előtt és minden fát megsiratott, amit a gépek kivágtak. Délután négyre negyvenhét fával végeztek azok odalent. Reménykedett benne, hogy négy óra után elvonulnak és véget ér ez a rémálom, de csak a munkások mentek el, a gépek ott maradtak, így végképp szertefoszlott minden illúzió benne, amit az erdőirtás befejezéséről szövögetett magában. Egy darabig még tovább építgette magában azt a bosszúhadjáratot, amiben a munkások és a gépek lekaszabolásának változatos módozatait látta maga előtt, de hamar rádöbbent, hogy ettől nem lesz jobb neki, sőt! Annyira elfáradt a belső tombolásban és a reménytelen dühöngésben, hogy remegő lábakkal botorkált át a konyhába, néhány falat ennivalóért. Rájött, hogy aznap még nem is látta a várost. Most aztán az ablakon kinézve megpillantotta a bűnöst. Ott illegette magát fényfűzéreit egyre hivalkodóbban csillogtatva a tavaszi szürkületben.

Hát nem elég neked ennyi? Most már a másik oldal is kell? Megeszed az erdőt, te lelketlen szörny! – förmedt rá a kivilágított városra.
Visszament a szobába és leült a számítógépe elé. Néhány órányi kutatás után felgöngyölítette, mi történik az erdővel. Egy parkoló épült ott annak a néhány háztömbnek, amelyek a város szélén álltak. Kikereste az illetékes hatóságokat és beadványokat készített, majd szétküldte az aláírásgyűjtő linket az összes környékbeli lakónak, mert átlátta, hogy a beruházás megállítását csak lakossági összefogással lehetett elérni. A következő napokon szabadságot vett ki és fél óránként ellenőrizte a gépén, hogyan alakul az aláírások száma. Egy hét alatt egyetlen aláírás sem érkezett. Közben a parkoló elkészült és onnantól, ha este kinézett a szobája ablakán, már ott sem látta az eget, mert a parkoló reflektorai bevilágították a teret, ahol autók parkoltak a gondosan felfestett sávokban.

Herátys mérhetetlen csalódást érzett a szívében, de hamar rájött, hogy ebben az érzésben sem szeretne sokat időzni. Felfedezte, hogy a parkolóban a felfestett sávok között füves területeket hagytak az építők. Nekibuzdult és újabb beadványt fogalmazott újabb aláírásgyűjtő link kíséretében. Most arra hívta a lakótársakat, hogy ültessenek fákat a parkoló füves területeire, hogy nyáron árnyékot adjanak az autóknak. Titkon arra vágyott, hogy idővel majd újra közelről láthatja a fákat a szobája ablakából, de az előző levele kudarca miatt nem sok reményt fűzött a szomszédjaihoz. Ő minden esetre elhatározta, hogy minden szombaton el fog ültetni egy fát a parkolóba, ha a tulajdonos engedélyezi. Másnap felhívta egy kedves női hang a parkolótársaságtól és tájékoztatta, hogy a társaság köszönettel fogadja az önkéntes faültetőket. Herátys úgy felbuzdult ezen, hogy alig várta a szombatot. Megvette az első facsemetét, egy hársfát, hogy az illatát majd beengedje nyári estéken a szobája ablakán és szombaton hajnalban felszerelkezve indult a parkolóba.

A lakótársaknak szóló felhívásáról a nagy izgalomban teljesen megfeledkezett. Nekilendült az ásásnak és az első reggeli napsugarak már kövér izzadságcseppeket találtak a homlokán. Ekkor minden felől hangokra lett figyelmes. Felegyenesedett, letörölte a homlokáról a verejtéket és körülnézett. Embereket látott minden felé a füves területeken, akik szorgalmasan ásták a gödreiket. Összeszámolta, hányan vannak. Negyvenhét fát ültettek aznap a környékbeli lakók.