Kedves Olvasó!

Ezúton szeretném neked elmesélni, hogy miként is kerültem ilyen közel a mesékhez és hogy a mesék, miként kerültek ilyen közel hozzám. Mert azt hiszem, mióta meghallottam az első mesét, életem legelső meséjét, valahogy mindig vágytam arra, hogy halljak még meséket, más meséket, más és más történetekkel. Akkor még nem tudtam, milyen fontos is a mesehallgatás, az, hogy a szüleim minden nap mesét olvasnak nekem, de éreztem, hogy megnyugtat, ahogy egy másik világba kalauzol el, egy olyan világba, amit a saját képzeletem alkotott meg. Olyan búvóhely volt ez, ami bármilyen rossz kedvem is volt, mindig felvidított.

Ahogy egyre távolodtam a gyermekkortól, úgy a mesék is mindinkább elmaradoztak, már nem tartoztak a mindennapjaimba, úgy gondoltam: a mesék kisgyermekeknek valók, nekem már semmi szükségem rájuk. Pedig nagyon tévedtem. A mesékre ugyanis a felnőtteknek is épp olyan szüksége van, mint a gyermekeknek. Erre akkor jöttem rá, mikor egy projekt kapcsán elkezdtem a meseterápiával foglalkozni és újra elővettem a meséket, ám ezúttal én olvastam őket saját magamnak. Miközben olvastam a meséket úgy éreztem, mintha kicsit újra gyermek volnék. Sőt nem csak olvastam, de írtam is párat és ezekhez a mesékhez készítettem életemben először illusztrációkat. Ekkor még nem sejtettem, hogy a későbbiekben lesz még ezzel dolgom és sokáig nem is volt.
Akkoriban sokat festettem csak úgy saját magamnak, s mert különösen örömömet leltem benne, egyre több és több mű került ki a kezeim közül.

Édesapám is akkortájt kezdett neki a meseírásnak, s egy szép napon ezzel az ötlettel állt elém: Mi volna, ha én készíteném a meséihez az illusztrációkat? Én nagy lelkesen elvállaltam a feladatot bár nem volt számomra teljesen tiszta, hogy mire is vállalkozom, de semmiképp sem hagytam volna ki. Később, miközben készítettem a mesékhez a képeket, úgy jöttek fel bennem a régi emlékek a sok szép mese újra, s ugyan úgy elképzeltem mindent, ugyanúgy megjelentek előttem a mesék képei, mint egykoron gyermekként. Ebben van valami különösen csodálatos. Hogy a fantázia mennyire kortalan és milyen szép dolgokra képes.