A kicsinyítő lötyi

A kicsinyítő lötyi

– „Na? Mi lesz? – érdeklődött Vendel.
– Na, Megyünk? – kérdezte izgatottan Mókus.
– Holnap este indulunk, sötétedés után. – mondta Manócska. Azonban addig még egy dolgot meg kell próbálnunk. Vendel valóban túl nagy ahhoz, hogy a Táltosra felüljön, de, ha esetleg mégis elbírná a Táltos, akkor sem jöhet ekkora állat Tündérföldre, mert komoly károkat okozna az ottani növényekben. Vendel bánatosan, már-már könnyes szemekkel nézett maga elé.
– Túl kövér vagyok, hát mégis túl kövér, nem kellett volna annyi kukoricát ennem.
– Ezen itt a fogyókúra nem segítene. – mondta Manócska. Azonban egy apró varázslattal elérhetnénk, hogy velünk tudjál jönni.

Vendelnek felderült az arca.
– Csináljuk Manócska, csináljuk!
– Rendben, de tudnod kell, hogy a varázslatot még ma el kell végezni, hogy megszokd az új méreteidet. És ha megtörténik a varázslat, akkor holnap estig már nem mehetsz semerre az erdőben, mert megszoktad, hogy ilyen nagy vagy és félő, hogy elfelejted, s valami baj érhet.
– A legjobb lesz, ha az én odúmban várja meg a holnap estét. – ajánlotta Mókus.
Vendel felnézett a fára és döbbenten kérdezte.
– Hogy a csudába férnék én oda be, mikor még az orrom is nagyobb, mint a bejárat?
– Hát éppen ez a varázslat. – mondta Manócska. Ha megiszod ezt a lötyit, akkora leszel, mint Mókus és könnyűszerrel bemehetsz az odújába. Feltéve persze, ha fel tudsz mászni oda.
– Majd én felvonszolom! – vigyorgott Mókus. Vendel nagyot nyelt, aztán kitátotta a száját, Manócska pedig belecsöpögtetett egy adagot a varázs lötyiből.”