A bor

A bor

Az iparos fia beleszeretett a földműves lányába. A leány is viszont szerette, ezért teljes volt a fiatalok boldogsága. Egy ideje már összejártak, és tervezgették a közös Az iparos fia beleszeretett a földműves lányába. A leány is viszont szerette, ezért teljes volt a fiatalok boldogsága. Egy ideje már összejártak, és tervezgették a közös jövőjüket, mikor elérkezettnek látták az időt arra, hogy a szüleiknek bemutassák szívük választottját. Megvoltak a bemutatkozások, ellenvetés egyik oldalról sem érkezett, így hát nem látták akadályát annak sem, hogy az apák és az anyák találkozzanak egymással. Egy kellemes kerti ebédet szerveztek a fiatalok, majd mikor már mindenki jól lakott, lezajlottak az udvariassági körök, a fiú és a leány magukra hagyták a szülőket, hogy beszélgessenek egymással. Az iparos apa bort töltött és a földműves apához fordult egy pohár bort nyújtva felé.
– Kedves komám! Igyunk a fiatalok boldogságára!
– Rendben.
Mondta a földműves.
– De ha nem haragszol meg, én bort nem innék szívem szerint.
Az iparos ezen alaposan elcsodálkozott. Már majdnem a sértődés útjára tette képzeletben a lábát, de előtte azért adott még annyi esélyt a sorsnak, hogy megkérdezze.
– De hát mi okod van rá, hogy bort ne igyál?
A földműves kedvesen mosolygott és így szólt.
– Az életemnek egy olyan szakaszában tartok, amikor nagyon fontosnak érzem, hogy minden pillanatban az itt és most-ban legyek és tudatomat ne befolyásoljam olyan dolgokkal, amik módosítanák a jelenvalóságomat.
Az iparos döbbenten hallgatta az apa társát. Letette a boros poharat és elgondolkodott.
– Beszélnél még nekem erről az állapotról?
Kérte a földművest, akinek szavára az anyák is felkapták a fejüket.
– Nos, én minden reggel, mikor felkelek és kimegyek a kertbe, látom felkelni a napot. Abból, hogy milyennek látom éppen a napfelkeltét, nemcsak az időjárásra kapok útmutatást. Tudom, persze, hogy milyen idő várható aznapra és kedvemet befolyásolja, ha éppen esőre áll, mikor száraz időt kívánna a munka, vagy nem akar esni, pedig szüksége volna rá. De ezen kívül látom magamon azt is, mennyire tudok örülni annak, hogy egy újabb nappal ajándékoz meg a sors. Ha boldog vagyok ettől, tudom, hogy itt vagyok a világban jelen. Ha viszont csak futó pillantást vetek a felkelő nap csodájára, szívemet gondok nehezítik, tudom azt is, nem a jelenben tanyázok, hanem vagy beleragadtam az elmúlt nehézségekbe, vagy megrémít, a még meg sem történt jövő.
Az iparos belegondolt, hogy ő hogyan kezdi a napot. Kótyagos fejjel kel, ha egy átmulatott éjszaka után van, ami nála elég gyakori. Persze csakis a munkája miatt. Ha véletlenül időben lefekszik, akkor is sokáig cikáznak fejében az üzlet gondjai, reggel minden esetre, amíg kávéját be nem szürcsöli, észre sem veszi, hogy egyáltalán felkelt. A nap meg? Azt ki tudja. De bizonnyal legfeljebb lefekvés előtt szokta látni a napfelkeltét, olyankor meg csak azt jelenti számára, fejfájós lesz a napja minden bizonnyal.
– Folytasd!
Biztatta a földművest.
– Érdekel.
– Korábban jó gazdához illőn pálinkával köszöntöttem a napot, de ma már látom, akkor vakrepülés volt a további időm. A pálinka mindig derűt hozott, akkor is, ha nem volt rá okom, de ez a derű nem a jelennek szólt, hanem a semminek, ami olyankor leginkább társamul szegült.
Ezen az iparos jót nevetett, mert eszébe jutott, amikor a reggeli rosszkedvét kupica konyakkal üti el, s utána egy darabig ő is igen jó kapcsolatot ápol semmi őkelmével, de a tartós barátsághoz bizony egy kupicánál többre van szükség. Ezt meg is jegyezte a földművesnek, aki helyeselt és megerősítette, hogy bizony a semminek ára van, amit az rendszeresen meg is követel.
– Napközben így jól megy a munka, mert tudom, mit várjak magamtól, mit teljesíteni is tudok.
Folytatta a földműves.
– Így aztán este, reggeli képességeimmel arányban élem meg a nap terhelését magamon.
– No de akkor igazán jólesik egy kis lazítás, s ehhez egy pohár bor vagy habzó söröcske.
Vidult fel az iparos és megint a boros pohara után nyúlt.
– Próbálkoztam derekasan életem során.
Vallotta meg a földműves.
– De be kellett látnom, hogy a napom alatt felgyülemlett feszítő dolgokat elővenni mégis okosabb estefelé. S ahhoz, hogy a gondokat ne a hátamra akasszam, míg az álmok világában járok, hogy mázsás súlyuk húzzon vissza folyton a sötét éjszakát nézegetni, bizony tiszta fejre van szükségem este is. Máskülönben hamis bódulattal viszek minden bajt, s gondot tovább a következő napra, de ott már várnak rám az aznapiak, s hirtelen olyan tolakodás kerekedik, hogy abban megmaradni nehéz és nyűgös lesz.
Az iparos már nem nevetett. Bámult maga elé és azon tűnődött, eddig miért nem mondta neki senki, hogy az életet másként is lehet élni. Hogy ennek a nyitja ilyen egyszerű lenne, ezt elhinni nem akaródzott neki, de látta maga előtt a földművest és látta boldog ragyogó feleségét s már hitte, belül tudta, hogy amit az mond neki az igaz. Ott letette hát a bort és kedélyesen elcsevegtek azután.
Élte tovább mindenki a maga életét a földműves törekedett a jelenben lenni, s tiszta maradni. Az iparos visszatért ugyan eredeti életritmusába, mert a változtatáshoz nem érzett magában elég erőt, de mind gyakrabban eszébe jutott a földműves és olyankor egy kicsit könnyebbnek érezte magát. A fiatalok végül úgy határoztak, hogy összeházasodnak. Az anyák szervezték a lakodalmat nagy egyetértésben, az apák pedig összeültek, hogy a gazdasági dolgokat megvitassák. Abban mindketten egyetértettek, hogy egyenlő mértékben kell támogatni a fiatalokat, hogy az elegendő kezdet meglegyen számukra. Az iparosék az elegendő kezdetnek egy nagy házat, kocsit kocsissal, cselédet s nyaralót a tengernél gondoltak méltónak a frigyhez. A földműves egy darab földet, ökrös szekeret, kunyhót az erdőszélén, szabad levegőt és folyóvizeket képzelt elegendő kezdetnek a fiatalok számára. Neki a másik javaslatához nem is volt elég pénze, hogy a felét állni tudta volna. Szomorúan sóhajtott a földműves és el volt készülve rá, hogy az iparos család visszalép a házasság támogatásától, mert rangon alulinak látják majd a lányát, kinek olyan földi gazdagság nem jutott, mint a fiúnak. Az iparosnak is megfordult a fejében, hogy visszalép és azon tanakodott, hogyan mondja meg kíméletesen a földművesnek.
Zavarában a boros pohárért nyúlt, s a másikat is felemelte, mert bevett szokás volt a köreiben, hogyha kellemetlen dolgot közölnek valakivel, rögtön leöblítik azt valami hozzáillővel. Ekkor belehasított a tudat, hogy mire is készül. Éppen most akarja a fiát is belekényszeríteni abba, amiből ő maga szabadulni már képtelen? Miközben itt a lehetőség és csak bólintania kell! Letette a poharat és így szólt a földműveshez:
– Én a lányod hozományát nem tartom összemérhetőnek azzal, amit én adhatok a fiataloknak.
A földműves szomorúan lógatta a fejét és alig észrevehetően bólintott. Az iparos azonban így folytatta:
– Ezért kérlek téged, nézd el nekem, hogy a fiamat szinte üres kézzel engedem e házasságba és azt is kérem tőled, tanítsd meg őt arra, hogyan legyen jelen az életnek itt és most, ha már én ezt neki megmutatni nem tudtam.
Azzal sírva borult az asztalra. A földműves szelíden megsimította a hátát.
– Túl szigorú vagy magadhoz nászuram. Éppen most adtad a fiadnak a legnagyobb hozományt, mit adhattál neki. A szabadságot kapta tőled. A szabadság olyan jószág, ami csak lemondásból lakhatik jól igazán, s te most úgy megetetted, hogy egy darabig nem lesz gondjuk vele a fiataloknak.
Erre már az iparosnak is megjött a kedve, s olyan történt vele, ami még eddig soha. Attól mámorosodott meg, hogy érintetlenül hagyta a borát.