A békén hagyott kert

A békén hagyott kert

A haldokló apa magához hívta két fiát és így szólt hozzájuk:
– Fiaim. Én most hamarosan útra kelek. Egész eddigi életemben keményen, szorgalmasan dolgoztam, s ma enyém a környék legszebb, legnagyobb gyümölcsöskertje, tele termő gyümölcsfákkal. Most nektek adom a kertet és arra kérlek benneteket, hogy viseljétek gondját a legjobb tudásotok és szívetek szándékai szerint!

Mivel az öreg sokat látott, tapasztalt ember volt, azért biztos, ami biztos kettéosztotta a kertet két egyenlő részre és mindkét fiú azonos méretű kertet örökölt, pontosan ugyanannyi gyümölcsfával. Az apa ezután békében elszenderült, és a fiúk tisztességgel elbúcsúztatták. Az idősebb, precíz fegyelmezett, dolgos ember hírében állt, míg a kisebbről mindenki tudta a környéken, hogy elég furcsa szerzet. Bár kedves közvetlensége miatt sokan szerették. A két fiú megörült az örökségének és ki-ki munkához látott a kertjében.
– Bölcs dolog volt az öreg részéről, hogy ketté osztotta a kertet, mert ezzel bizony elejét vette a testvérek közötti viszálykodásnak – mondogatták az emberek, akik a környéken éltek és nap mint nap látták a kertekkel, hogyan alakulnak a dolgok.

Az idősebb fiú átvette a kertet és szakértő módon látott munkához. Felszántotta a gyümölcsös talaját, majd valami vegyszert is szétszórt, hogy meggátolja a gyomok növekedését. Alaposan megmetszette a termőre a fákat, a lemosó permetezés után rendszeresen adagolta a gombaölő, rovarirtó permet szereket, hogy szép egészséges és bőséges termés legyen. A kert elejében füvesített pihenőkert épített sok virággal, sziklakerttel, csobogóval. A füveket gondosan elvetette, gyeptrágyával növesztette, és két három naponta nyírta üres óráiban, s ha nagy ritkán hozzájutott, akkor a virágokat gyomlálgatta és a tavacskát tisztogatta. Esténként, amikor holtfáradtan végignézett a kertjén, mindig meglátott valamit, amiről tudta, hogy holnap azonnal meg kell oldania. Hol a gyümölcsfákon fedezett fel valami kezdődő kártevői jelenlétet, és ilyenkor egész estéjét azzal töltötte, hogy szakkönyveiből kibogarássza, milyen szerrel lehet elejét venni a bajnak. Máskor megpillantotta a sorok közt soroló gaz zöldes foltjait, s már tudta, hogy másnap a kapával lesz összekötve reggeltől estig. Ha a gyümölcsösben éppen minden rendben lett volna, akkorra biztosan megérett a pihenőkert füve egy újabb nyírásra. Ha más nem, akkor a virágágyások kiáltottak gondos kezekért. az idősebb fiú néhány év alatt teljesen kimerült és reggelente már látni sem akarta a kertet. legjobban a telet szerette, amikor nem volt semmi dolog a kerttel, de persze akkor sem pihent, mert a következő évre való vegyszereket hajtotta, meg a termés eladásából származó alacsony hasznán bosszankodott. A fiatalabb fiú, mikor megkapta a kert részét nagy izgalommal kezdett ismerkedni a kert lakóival. Első dolga az volt, hogy néhány tyúkot meg nyulat fogadott be a kertbe társnak a kutyája meg a macskája mellé. Aztán bebarangolta a kertet és elbeszélgetett a fákkal, füvekkel. Különös kedvét lelte abban, hogy egy növényhatározó segítségével összeírja, milyen növények lelhetők fel a kertben. Ugyanolyan lelkesen fogadta a füveket meg a bokrokat, mint a fákat, mert úgy gondolta, hogy akkor jó egy kertnek, ha rendesen fel van öltözve. Azt képzelte, hogy a füvek a kert papucsai, a bokrok a nadrágjai, a fák meg a pulóverek és a sapkák. Jókat szórakozott, mikor így nézegette a kertet és dicsérgette, mikor a papucs, a nadrág, vagy a pulóver virágmintás díszekben kezdett pompázni. A bátyja egy alkalommal megjegyezte, hogy gondozatlan a kertje.

Elgondolkozott rajta, bár ő határozottan úgy látta, hogy a méhek, az apró bogarak, a madarak, a tyúkok, meg a nyulak szorgalmasan gondozzák a kertet, de megfogadta a bátyja intelmeit és szerzett két bárányt, hogy erősítést kapjanak a kertgondozók. Ő maga nem igen mert a kertjéhez nyúlni, mert nem tartotta még elégnek a tudását a növényekről, hiszen csak a nevüket tudta, meg azt, hogy milyen színű virágokat hoznak, de hogy mire is volna tőle szükségük, azt egyelőre nem tudta megfejteni. Bezzeg a bárányok! Azok aztán olyan szakszerűen láttak neki a kert gondozásának, hogy öröm volt nézni. Egész nap dolgoztak. Pontosan tudták, hogy melyik növényből mennyit kell lenyírni, szorgalmasan táplálták a gyepet, így nemsokára kellemes kis tisztásokat alakította ki a bokros-fás részek között. No meg kacskaringós utakat, amelyeken minden kertrészt könnyen meg lehetett közelíteni. A fiatalabb fiú élvezte a kertet, gyakran sétálgatott, meg heverészett a békés bokrok és fák árnyékában. Mindig volt annyi gyümölcs, csicsóka, tojás, meg bogyók, amiből eltett magának télire is, így nem volt gondja ételre, és tavasszal alig várta, hogy a szemei előtt újra éledjen a kert. Boldog öröm bizsergette, ha egy-egy új lakót üdvözölhetett a növények között. Jó pár év, talán évtized is eltelt, mikor a bátyja megbetegedett, és nem tudta a kertjét gondozni tovább. Ismerősei azt tanácsolták, kérje meg a testvérét, segítsen neki. De őt tiltakozott, mondván, hogy testvére nem gondozza a kertjét, lusta és meg lehet nézni, mi lett az apja örökségéből. Kérdezték tőle, hogy járt e mostanában nála, mire ő kijelentette, hogy eleget látott otthonról. Látja, hogy az egész kertet felveri a gaz. Aztán mivel nem talált sehogy sem segítséget, végül mégis ráfanyalodott, hogy átmenjen a testvéréhez. Nem találta a házban, így elindult a kertben a kacskaringós utakon, hogy megkeresse. Hamarosan rá is talált egy tisztáson virágok, bokrok, fák ölelésében heverészve. A testvére nagy örömmel fogadta. Az idősebb testvér elképedt rajta, hogy öccse, bár csak alig két esztendővel volt fiatalabb nála, mégis úgy nézett ki, mintha a fia volna.
– Hogy tudtál ilyen fiatal és egészséges maradni? Bezzeg én minden erőmet felőröltem a kert gondozásában, és most nem tudom, mitévő legyek. Nem bírom már gondozni a kertemet! – szakad fel belőle a panasz és lerogyott öccse mellé tisztás puszta gyepszőnyegére.

Az öccse megölelte testvérét.
– Ha azt kérded, hogy tudtam ilyen fiatalos és egészséges maradni, arra tudom a választ. A kertem jól tart, neki köszönhetem. És neked is meg tudom már mondani, mit csinálj! Eddig te próbáltad gondozni a kertedet, és látod, mire jutottál vele. Most engedd meg a kertednek, hogy ő gondozzon téged!
– De hogy csináljam? – kérdezte könnyes, megtört szemekkel az idősebb testvér.
Nem kell mást tenned, csak hagyd békén! – mondta szelíden az öccse. Az idősebb testvér megfogadta öccse tanácsát. Eleinte azért, mert nem tudott mást tenni. De két év elteltével, mikor nála is magára talált a kert és lett papucsa, nadrágja, pulóvere sapkája. A testvérek elbontották a kerítést a kertjeik közt, A bárányok, nyulak, tyúkok, méhek, bogarat, füvek, bokrok és fák újra egyesítették a kertet, ami sokáig gondozta és jól tartotta a gazdájukat, a két testvért, és még az utódjaikat is.